Vízilabda ob I - szeptember 23-án tizenhat csapattal indul a program

Szeptember 23-án kezdődik, tizennégy helyett tizenhat csapattal a férfi vízilabda ob I 2015/16-os idénye.

A hazai sportági szövetség (MVLSZ) honlapján közzétett versenykiírás szerint az alapszakasz február 24-ig tart, a középszakaszt február 27. és május 4. között bonyolítják le, a bajnoki rájátszás pedig május 14-én rajtol és legkésőbb május 28-án zárul.

Az MVLSZ elnöksége június 9-én döntött úgy, hogy elfogadva a liga javaslatát létszámot emel az élvonalban, vagyis kieső nincs, és a másodosztályú bajnokság első és második helyezettje csatlakozik a 14 élvonalbeli gárdához. A januári belgrádi Európa-bajnokságra, valamint a jövő nyári riói olimpiára történő minél jobb felkészülés érdekében az ob I lebonyolításának átalakításán egy ideje már dolgoztak a klubok, azt indítványozva, hogy a mérkőzések csökkentésének jegyében két csoportra osztott 16 együttessel induljon el a 2015/16-os első osztályú bajnokság.
A két csoport nagyjából azonos erősségű lesz. Az elmúlt szezon első két helyezettjéhez, tehát a Szolnokhoz és az OSC-hez sorsolják hozzá a 3-4., majd az 5-6. helyezetteket, és így tovább. A nyolc-nyolc csapat oda-vissza játszik egymással, ez 14 mérkőzést jelent. Ezt követően az A csoport első négy helyezettje játszik a B csoport első négy csapatával oda-vissza alapon. Ennek a szakasznak a végén pedig az első két helyezett játssza a bajnoki döntőt az egyik fél harmadik győzelméig. Ami a többieket illeti, a harmadik a negyedikkel, az ötödik a hatodikkal vív meg, s így dől el a kiesés sorsa is: a 15. a 16. helyezettel játszik az egyik fél második győzelméig, és amelyik alulmarad, búcsúzik az ob I-től. A 15.-ként végzett gárda két győzelemig tartó osztályozót játszik az ob I/B második helyezettjével.
A csapatok kilenc fordulót játszanak le december 9-ig, a Magyar Kupa döntője december 12-13-án lesz. A válogatott ezután kezdheti a felkészülést a januári Eb-re. Az ob I-et január 31-én folytatják. A bajnokság első három helyezettje vehet részt a Bajnokok Ligájában, a 4. helyen zárt alakulat pedig az Európa Kupában való szereplésre jogosult.
A férfi ob I csapatai:
Szolnok, OSC, Eger, Ferencváros, Honvéd, Szeged, Kaposvár, Vasas, BVSC, Debrecen, Szentes, UVSE, KSI, Pécs, Miskolc, Tatabánya
A szövetség elnöksége arról is döntött, hogy a női bajnokságban tíz csapat szerepel majd, két csoportban. A felsőházat hat, az alsóházat négy együttes alkotja.
A női ob I csapatai:
felsőház:
UVSE, Szentes, Dunaújváros, BVSC, Eger, Szeged
alsóház:
Kecskemét, KÓPÉ, Tatabánya, UVSE

(MTI)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA